A csend hangjai – egy történet a szeretet hiányáról, a bizalomról és a kapcsolódás bátorságáról

Vannak érzések, amelyekről nehezebb beszélni, mint hallgatni. Különösen akkor, ha sokáig azt tanultuk, hogy amit érzünk, annak nincs igazán helye. Hogy jobb csendben maradni, kevesebbet kérni, és egyedül megbirkózni mindazzal, ami fáj.

Legújabb regényemben ezekhez a nehezen kimondható érzésekhez szerettem volna közel kerülni.

Mert vágyhatunk arra, hogy szeressenek bennünket, miközben félünk megmutatni, kik vagyunk. Hiányozhat az ölelés, mégis megmerevedhetünk, amikor valaki felénk nyújtja a karját.
Ez a kettősség Léna és Dominik történetében is ott él.

Azt szerettem volna megmutatni, milyen nyomot hagy bennünk a biztonság hiánya, hogyan formálják kapcsolatainkat a korábbi csalódások, és milyen érzéseket ébreszt bennünk, amikor valaki közelebb szeretne kerülni hozzánk, mint amennyire készen állunk beengedni őt az életünkbe.

Léna – amikor a távolság védelmet jelent

Léna tizenkilenc éves, és már jól tudja, hogyan tartsa távol magától az embereket. Az anyai szeretet hiánya és az édesapjához fűződő kapcsolata egyaránt nyomot hagyott benne. Az apja gondoskodik róla, érzelmileg azonban nehezen elérhető számára.

Léna életében így a gondoskodás mellett is marad egy fájdalmas hiány: annak az érzése, hogy valaki valóban kíváncsi arra, mi történik benne.

Szerettem volna megmutatni, milyen az, amikor egy fiatal lány számára a bezárkózás válik a legbiztosabb védelemmé. Amikor könnyebb közönyösnek látszania, mint bevallania, hogy szüksége lenne valakire. Amikor egy közeledésben már előre a későbbi csalódás lehetőségét keresi.

Léna falai mögött sok kimondatlan vágy rejtőzik. Ő valójában arra vágyik, hogy meghallgassák, hogy komolyan vegyék, hogy egyszer ne kelljen elrejtenie az érzéseit ahhoz, hogy elfogadják olyannak, amilyen.

Mert különösen magányos tud lenni az ember, ha éppen azok mellett nem meri megmutatni magát, akikhez a leginkább tartozni szeretne.

Dominik – amit a veszteség és a szeretet tanított

Dominik gyerekként veszítette el a szüleit. A nagyszülei nevelték fel, akiknek csendes, mély szeretete fontos része lett annak, ahogyan másokhoz kapcsolódik.

Ő is ismeri a hiányt, de más tapasztalatokat hoz magával, mint Léna. Megélte, milyen, amikor valaki jelen van, figyel, és a szeretetéért nem kell újra meg újra bizonyítani.

Dominik alakjában fontos volt számomra ez a kettősség. A veszteség fájdalma és a megtartó szeretet emléke egyszerre van jelen benne. Ettől válik érzékennyé arra is, amit mások nem tudnak könnyen szavakba önteni.

Léna és Dominik találkozásában két különböző múlt kerül közel egymáshoz. Másként ismerik a csendet, másként viselik a fájdalmat, és mást jelent számukra biztonságban lenni valaki mellett.

Mit jelent a csend ebben a történetben?

A cím számomra többféle hallgatást foglal magában.

Ott van benne a csend, amelyben egy kérdés válasz nélkül marad. A visszatartott vallomás. Az a pillanat, amikor szeretnénk beszélni, de nem tudjuk, hogyan kezdjünk hozzá.

És ott van az a csend is, amelyben megpihenhetünk. Amikor valaki mellett nem kell mindenáron mondanunk valamit, mert a jelenléte önmagában is megnyugtató.

Léna és Dominik kapcsolatában fontos szerepet kap, hogy szavak nélkül is képesek megérteni egymást. Ugyanakkor az őszinteséghez idővel meg kell találniuk a saját mondataikat is.

Mert attól, hogy valaki észreveszi a fájdalmunkat, még maradhatnak dolgok, amelyeket nekünk kell elmondanunk.

Közel engedni valakit

A regény egyik központi kérdése számomra az, hogyan merünk kapcsolódni, ha a korábbi tapasztalataink óvatosságra tanítottak.

A bizalom sok apró helyzetben formálódik. Abban, hogyan fogadja a másik a bizonytalanságunkat. Meghallgat-e, amikor nehéz rólunk hallania valamit. Tiszteletben tartja-e, ha időre van szükségünk.

Léna és Dominik történetén keresztül ezt a lassú közeledést szerettem volna megmutatni. A vágyat és a félelmet, amelyek olykor egyszerre mozdulnak meg bennünk. Azt, milyen nehéz elhinni, hogy valaki akkor is mellettünk maradhat, ha már nem csak a könnyen szerethető oldalunkat látja.

Néha egy őszinte mondathoz több bátorság kell, mint ahhoz, hogy hosszú időn át mindent egyedül viseljünk.

Kinek ajánlom a könyvemet?

Azoknak ajánlom a könyvemet, akik szeretik az érzelmekben gazdag, lélektani történeteket, és szívesen időznek el a szereplők belső világában.

Közel állhat hozzád Léna története, ha nehezen kérsz segítséget, ha sokszor inkább magadban tartod, ami bánt, vagy ha ismerős számodra az érzés, hogy szeretetre vágysz, mégis félsz a közelségtől.

Dominik történetében pedig a veszteséget, a gyászt és a megtartó emberi kapcsolatokat kereső olvasók találhatnak kapcsolódási pontokat.

Akkor is ajánlom, ha egy olyan szerelmi történetre vágysz, amelyben a vonzalom mellett az egymás megértésére tett kísérleteknek is súlya van.

Amit szeretnék, hogy magaddal vigyél a könyvem elolvasása után

Azt remélem, hogy olvasás közben közel kerülsz Lénához és Dominikhoz. Hogy megérted azokat a pillanataikat is, amikor nehéz jól dönteniük, megszólalniuk vagy elfogadniuk a másik közeledését.
Talán egy-egy érzésükben magadra ismersz. Talán eszedbe jut valami, amit régóta szeretnél elmondani, vagy valaki, akinek a figyelme sokat jelentett neked.

Számomra ez a regény annak a reményét hordozza, hogy a közelség tanulható. Hogy a korábbi hiányaink mellett is lehet helye az életünkben egy olyan kapcsolatnak, amelyben egyre bátrabban lehetünk önmagunk.

És talán egyszer azt a mondatot is ki tudjuk mondani, amelyet eddig csak magunkban mertünk megfogalmazni.

Szeretettel ajánlom neked Léna és Dominik történetét.